2026. szeptember 18-án megrendezésre került a Honvédelmi Sportnap c. rendezvény a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség szervezésében. A rendezvénynek a Sátoraljaújhelyi Petőfi Református Általános Iskola és Bokréta Református Alapfokú Művészeti Iskola adott helyszínt.
A sportnap megnyitóval vette kezdetét, melyen jelen volt Mészáros Csaba, a Sátoraljaújhelyi Petőfi Református Általános Iskola és Bokréta Református Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, valamint Tóth Zsolt, Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség elnöke. A rendezvényen aktívan közreműködtek a Magyar Honvédség 2. Vitéz Vattai Antal Területvédelmi Ezred 4. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda munkatársai.
A megnyitót követően a diákok előre összeállított 5 fős csapatokban vették részt, összesen 25 diák versenyzett.
Az állomások a következőképpen alakultak: lézerlövészet-, elsősegély-nyújtás-, tájékozódás-, valamint honvédelmi akadálypálya állomásokon bővíthették ismereteiket, illetve mérkőzhettek meg egymással. Az ötödik, egyben utolsó állomáson a versenyzők kipróbálhatták a kardvívás szépségét. A Honvédelmi Sportnap keretein belül az egész iskola aktívan részt vett. Az alsósok a Sportnaphoz kapcsolódó színezőket, illetve kifestőket kaptak, a felsősök pedig a versenyállomásokon méretették meg magukat.
A győztes csapatok serleget, illetve érmeket vehettek át. Emléklapot pedig minden versenyző kapott a részvételért.
A gyerekek elmondásuk alapján nagyon jól érezték magukat a Honvédelmi Sportnapon.
A rendezvény a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával valósult meg.














