«

»

Sze 29 2020

Sikeres gyakorlat Bózsván

Gyakorlatot hajtott végre Bózsva település és a Települési Önkéntes Mentőcsoport.

2020. szeptember 29-én Bózsva településen árvízvédelmi gyakorlatra került sor a Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatásával, a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség irányításával Bózsva Község Önkormányzata, valamint a Települési Önkéntes Mentőcsoport részvételével. A jelenlévőket a település polgármestere, Kovács Krisztina polgármester asszony is köszöntötte.

A gyakorlat célja a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső által létrehozott árvízi jelenségek felszámolása, ennek begyakorlása jártasság szinten. A gyakorlat értékteremtő résszel rendelkezett, mely a település lakosságát szolgálja.

A gyakorlat négy helyszínen zajlott a település területén a Bózsva-patak mentén.

Az első helyszínen ellennyomó medencét építettek a Dózsa György utcában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A második helyszínen nyúlgát építés zajlott a Dózsa György utca területén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A harmadik helyszínen vízlefolyást akadályozó fa eltávolítására került sor a Bózsva-patak medréből.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A negyedik helyszínen értékteremtő munka zajlott 200 méter szakaszon 1,1 millió forint értékben, melynek során vízelvezető árok tisztítására került sor az Esze Tamás utcán.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gyakorlat értékelése során Kohánka István nyá. mk. pv ezredes, a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség elnöke elmondta, hogy egy összeszokott, rutinos csapat sikeresen hajtotta végre a feladatot nehezítő körülmények közepette, mely a COVID-19 vírus elleni védekezést is tartalmazta. Az önkéntes mentőcsoport munkájára a későbbiek során is számíthat a település, valamint a későbbiekben a határon átnyúló HUSKROUA gyakorlaton is részt vesznek. Az értékelés során a településnek és a település vezetésének egyaránt megköszönte az áldozatkész munkáját.

A gyakorlatot a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség, valamint Bózsva Község Önkormányzata szervezte, a gyakorlat vezetője Kohánka István nyá. mk. pv. ezredes volt.

Gratulálunk a mentőcsoport állományának!

A szerzőről

Szerkesztő