«

okt 07 2019

Füzérradványban is jelen voltunk az I. és II. Világháborús emlékmű átadásán

2019. október 06-án 13.30 órakor került sor Füzérradványban a felújított I. és II. Világháborús Emlékmű átadó rendezvényére.

A rendezvény elején gyertyagyújtással emlékeztünk meg az Aradi Vértanúkról, akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon 170 évvel ezelőtt kivégeztek.

Ezt követően „Földre szállt turul” címmel került sor a felújított I. és II. Világháborús emlékmű átadására.  Az emlékező beszédet Kohánka István nyá.mk.pv. ezredes, a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség elnöke, valamint Leskó György nyá.mk.pv. alezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség alelnöke  mondta. A történelmi egyházak részéről az I. és II. Világháborús emlékmű megszentelésére, megáldására került sor.

A rendezvényen Pandák Pál Füzérradvány község polgármestere méltatta a felújítási munkálatokat, hogy a település büszke lehet a Hőseire, és örömmel mutatta meg az emlékművön a felújítás során elhelyezett turulmadarat.

A megemlékezés végén a jelenlévők Pandák Pál Füzérradvány polgármesterének, a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Felügyelő bizottsága elnökének „Földre szállt turul” című versét hallhatták. Az átadón a jelenlévők az Ezüsthárs Népdalkör előadásban katonanótákat hallhattak.

A felújítási programot az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatta.

 

 

 

 

 

 

 

Földre szállt turul

Ősi népek szent madara

Puszták felett kerengve száll

Azt vijjogja, azt kiáltja,

Legyen egy.. a magyar immár.

 

Turulmadár, turulmadár,

Szabadságnak szent madara,

Ősi néped imádással

Követett a kezdet óta.

 

Ezer év, és ezer óta

Talált velünk új hazára.

Azt vijjogja, azt kiáltá,

Legyen egy.. a magyar immár.

 

Szabadságnak szent madara

Elkísért a vándorútra.

Most is itt van, felettünk száll,

Azt mondják a vén legendák.

 

Turulmadár nem pogányság,

Ő csak szabad, szabad madár.

Azt vijjogja, azt kiáltja,

Legyen egy.. a magyar immár.

 

Így követte Árpád apánk,

Talált velünk egy új hazát.

Követni kell minden népnek,

Hogy lehessen…Magyarország.

István óta lett Istenünk,

Követjük Őt, amíg élünk.

István király rendelkezett,

Keresztény lett minden ember.

 

Földre szállt a turulmadár,

Kővé is vált sokszor immár

Áldozatok fölött hirdet,

Szabadságot jelképével.

 

Azt mondják a vén legendák,

Most is itt van, felettünk száll

Azt vijjogja, azt kiáltja,

Legyen egy.. a magyar immár. 

 

Füzérradvány, 2019. október 05. Pandák Pál

 

A szerzőről

Szerkesztő