«

»

Már 29 2019

A Tátrától a Tiszáig zárókonferencia

2019. március 28-án került megrendezésre A Tátrától a Tiszáig – televíziók a hatóságok és határmenti térségben élő emberek kapcsolatának javítására című zárókonferencia a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ Pódiumtermében.

Köszöntőt mondott Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely város polgármestere.

Dr. Hörcsik Richárd, országgyűlési képviselő a „Szlovák-magyar együttműködések az interregionális pályázatok tükrében” címmel tartott beszédet.

Nad’a Jurkova projektvezető „A határmenti program feladatai, sikerek szlovák szemmel” címmel tartott beszámolót.

Nyíri Péter, igazgató a „Fejlesztés és kulturális együttműködés Széphalmon és Királyhelmecen” című projektet mutatta be.

Bakos Ferenc, Regéc község polgármestere a „Vár és kastélytúra Regéc, Bodrogszerdahely, Nagykövesd, Nagyida” című projektet mutatta be.

A rendezvényt Seres Péter, a Zemplén Televízió ügyvezetője zárta le.

 

A rendezvény helyszínén a magyar Zemplén Televízió és a szlovák Senior Televízió által készített filmek megtekintésére is lehetőség volt.

A szerzőről

Szerkesztő