«

»

Már 01 2019

Polgári Védelem Világnapja

MÁRCIUS 1.  A POLGÁRI VÉDELEM VILÁGNAPJA

A Nemzetközi Polgári Védelmi Világszervezet 1972. március 1-jén alakult meg.

Erre emlékezve 1992-ben határoztak a Polgári Védelem Világnapja megrendezéséről.

Magyarország is csatlakozott az akkori felhíváshoz. Magyarország 1989-ben ratifikálta és hirdette ki az 1949. évi genfi egyezmény két jegyzőkönyvében foglaltakat, amely kimondja a polgári védelem humanitárius jellegét, azt határozottan elkülöníti a fegyveres erőktől, továbbá a polgári védelem feladatai közé sorolja a katasztrófák veszélyeitől való védelmezést, az életben maradás feltételeinek biztosítását.

2019. február 27-én a Polgári Védelem Világnapja alkalmából ünnepséget tartottunk.

A  megjelenteket Kohánka István nyá. mk. pv. ezredes, a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség elnöke köszöntötte.

A Polgári Védelem Világnapja alkalmából Szabó Péter, a karosi Honfoglalás Kori Látogató Központ igazgatója mondott emlékbeszédet.

Az ünnepi műsort a Sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Iskola tanulói adták elő.

Felkészítő tanáruk Timkóné Szabó Eszter volt.

Kohánka István nyá. mk. pv. ezredes, a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség elnöke elismerő oklevelet adott át Fazekas György alezredes úrnak, Timkóné Szabó Eszter pedagógusnőnek és Sebestyén Károly úrnak.

A szerzőről

Szerkesztő