«

máj 16 2018

1. Városi légpuska lőbajnokság Sátoraljaújhelyben

 

 

 

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség és a Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2018. május 16-án légpuska lőbajnokságot szervezett a sátoraljaújhelyi Jelenek úti városi lőtéren.

Az esős idő ellenére lelkesen érkeztek a versenyzők a helyszínre, ahol a rendezők már várták őket. A regisztrációt követően a versenynapról eligazítást és balesetvédelmi oktatást hallgattak meg a jelen lévők.

A hivatalos versenyt Dankó Dénes Sátoraljaújhely város alpolgármestere és Tóth Zsolt a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség alelnöke nyitotta meg.

Köszöntőjükben kihangsúlyozták a lövészeti sportág újraélesztését városunkban és azt, hogy a szövetség tagja a Honvédelmi Sportszövetség lövészeti szakágának, mely remélhetőleg egy új utat jelent.

Ezt követően a versenyzőké lett a főszerep. Elsőként a felnőtt férfi csapatok vették birtokukba a lőállásokat, majd őket követték a hölgyek csapata és végül a fiatalok bizonyíthattak lövészeti tudásukról.

 A kiértékelést követően az elismeréseket Dankó Dénes alpolgármester és Tóth Zsolt alelnök adta át:

A lőbajnokság végeredményei

 Csapat helyezések:

  1. Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön csapata
  2. Sátoraljaújhely Város Önkormányzata csapata
  3. Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 1. csapata
  4. Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2. csapata
  5. Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság csapata
  6. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal férfi csapata
  7. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium Sátoraljaújhely „Sólyomszem” csapata
  8. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium Sátoraljaújhely „Vízipisztoly” csapata
  9. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium Sátoraljaújhely „Berecki” csapata

Csapat női:

  1. Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal női csapata

 Egyéni férfi:

  1. Tóth Zsolt
  2. Dankó János
  3. Pusztai László

Egyéni női:

  1. Nagy Zsuzsa
  2. Csiziné dr. Urbán Melinda
  3. Matyi Lászlóné

Csapat ifjúsági:

  1. SZSZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnázium és

Szakközépiskola csapata

2. SZSZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata

3. Sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola csapata

Egyéni ifjúsági:

  1. Polincsár Martin
  2. Varga Zoltán
  3. Kaskó Olivér

 Ezúton köszönjük meg a szövetség tagjainak, a versenyzőknek és támogatóinknak, hogy hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.

A rendezvény támogatta:

  •  Sátoraljaújhely Város Önkormányzata
  • Sátoraljaújhely Városellátó Szervezet
  • Zempléni Építő és Gépészeti
  • Sátoraljaújhely Fegyház és Börtön
  • Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szerzőről

Szerkesztő