«

»

Már 29 2018

Megyei versenyre készülünk

 

Kiválóan szerepeltek a sátoraljaújhelyi diákok a B-A-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által meghirdetett helyi szintű ifjúsági katasztrófavédelmi  versenyén, mely hagyományosan az interneten került megrendezésre. Általános iskolai kategóriában a Sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola tanulói, középiskolai korosztályban a Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség ifjúsági tagozata végzett az első helyen. Ezzel jogot szereztek arra, hogy ők vegyenek részt a 2018. április 05-én Halmajon megrendezendő megyei katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen.

A tanulók jelentős részének már kicsengettek a tavaszi szünetre és pihenéssel töltik  napjaikat, viszont  a versenyre készülőknek nincs megállás és pihenés.  A tavaszi szünet alatt is naponta találkoznak és közösen készülnek Mészáros Csaba Igazgató Úr irányításával a megyei fordulóra. Elsősegély-nyújtási, árvízvédelmi, tűzvédelmi, iparbiztonsági, polgári védelmi, honvédelmi és tájékozódási ismereteket tanulnak, illetve ezen ismereteket bővítik.

 

 

 

 

 

 

 

 

A szerzőről

Szerkesztő