Daily Archive: 2019-12-05

dec 05 2019

Felkészítés a kovácsvágási Polgári Védelmi Kiképzőbázison

  Szövetségünk a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön hivatásos állomány részre hajtott végre árvízi védekezéssel kapcsolatos felkészítést 2019. december 05-én a kovácsvágási Polgári Védelmi Kiképzőbázison. A rendezvényre egy korábbi felkérés alapján került sor. A megjelenteket elsőként Sándor Endre Kovácsvágás Község polgármestere köszöntötte. Röviden bemutatta a településüket, majd a kiképző bázis megvalósításáról tájékoztatta a jelenlévőket. Ezt követte …

Tovább… »

dec 05 2019

Önkéntesek Nemzetközi Világnapja

Az önkéntesek nemzetközi világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete kezdeményezte. Ezen az emléknapon azokat a személyeket emelik ki, akik önkéntesen (anyagi ellenszolgáltatás nélkül) különféle mások számára hasznos tevékenységben vesznek részt. Az ENSZ Közgyűlése 1985. december 17-én foglalta határozatba az önkéntesek nemzetközi napjának megtartását, majd a világszervezet 2002. november 26-án újabb közgyűlési határozattal szólította fel a kormányokat, …

Tovább… »